Később a saját fejem után menve szabályokat kezdtem el bevezetni, valamelyest korlátoztam is ezeknek a látogatásoknak az idejét és én magam is elkezdtem többet foglalkozni a papagájjal. Tehát csak annyit tettem, hogy a józan eszemre hallgattam én ez segített újra elmélyíteni a kapcsolatunkat. Később bevezettem egy szigorítást: csak azoknak a rajongóknak engedtem meg, hogy kivegyék Sam-et a ketrcéből, akik vállalták, hogy utána vissza is teszik őt. Ezzel végre kikerültem a rosszfiú negatív szerepköréből.

Akkoriban még igencsak tapasztalatlan voltam, és ez sok időt elvitt a kapcsolatunkból. Ha az emlékeim nem csalnak, akkor majdnem két évbe telt, mire a kapcsolatunk újraépült, immár biztos alapokon. Büszke vagyok arra, hogy azt mondhatom, Sam továbbra is lelkesen megy idegenek felé, akik szeretnének találkozni vele, és van sok emberi barátja és csodálója. Én pedig már 30 éve vagyok a gazdája.

Sok felnőtt papagájtól eltérően, akikről olvastam, Sam rendkívül barátságosan viselkedett az idegenekkel, alaposan kiélvezte a más emberekkel történő interakciót. Meg akartam őrizni ezt a kedves viselkedést, ezért arra buzdítottam másokat, hogy játsszanak vele, és ő imádta is ennek minden percét. Ezen emberek közül egyik sem rendelkezett szinte semmiféle tapasztalattal a papagájokkal kapcsolatban, így azt sem tudnák, ogy juttassák őt vissza a ketrecébe, amikor távoztak, ez a feladat mindig rám maradt.

Ennek az egész folyamatnak lett egy hátulütője: miután már a fél környék vele játszott és rajongtak érte, a madár szemében végül én lettem a rosszfiú, aki semmi mást nem csinál, csak bezárja őt, eltávolítva őt azoktól, akiknek a figyelmet élvezte. Mivel a papagájok (vagy más állatok) viselkedésével kapcsolatos információk akkoriban nem álltak rendelkezésre, így nem tudtam, hogyan kell kezelni ezt a szerencsétlen helyzetet.

 

Problémák Sam-mel

Amikor a 70-es évek elején megvettem Sam-et, az arapapagájt, ő már nem volt csecsemő. Az USA keleti partján mi csak az 1980-as évek elején láttunk először újszülött papagájt a kedvtelésből tartott állatok piacán. Ehelyett minden papagáj vadon fogott, vagy korábbi tulajdonosok által eladott madár volt. Sam korábbi tulajdonosai tizenkét évig voltak vele, tehát határozottan felnőtt volt, amikor hozzám került.

Free Website Created & Hosted with Website.com Website Builder

Create Yours

Create Free Website Now

Stunning Website Templates. Free Domain.
Create a free website with website.com website builder. Start My Website