Hamar egyértelművé válik az is, hogy melyik gyerek élvezi ezeknek az egzotikus és kiszámíthatatlan lényeknek a társaságát, és melyik nézi inkább a focit a TV-ben, vagy ilyesmi. Perdy, a kakadu, akit tenyésztője tökéletesen szocializált, szinte minden parancsot hibátlanul teljesít, erőssége a visszahívás, ilyenkor gyönyörűen kézreszáll egy tetszőleges helyről.

Egy alkalommal hagytam néhány gyereknek (két élénk fiú a rokonságból), hogy játszanak vele a madárházban, felügyelet nélkül. Máig érthetetlen okból a tökéletes engedemes madár nem hallgatott a gyerekekre, nem volt hajlandó rájuk repülni, nem is támadott, egyszerűen levegőnek nézte a kölyköket.

A papagájoknak csőrük van és harapnak. A jól képzett, szocializált papagájok azonban inkább elrepülnek a támadás helyett, a nevelésen tehát nagyon sok múlik ezen a téren is (és ez egy újabb erős érv a szárnyak visszavágása, vagyis a mesterséges röpképtelenség ellen).Nálunk már a kisgyerekek is megtanulták a családban, hogy nem kell az ujjaikat a ketrecrudakhoz tenni, pláne nem keresztülnyomni rajtuk.

Kisebb csípések persze így is megesnek, amikor látogatóba jönnek a rokonok és a papagájaink nem feltétlenül örülnek az idegen kezek nyúlkállásának, de komoly probléma ezekből sosincs, csak egy kis ijedtség.

A boldog kétirányú kapcsolat elsődleges eleme egy olyan gyerek, aki inkább a jó szülői-rokoni példa alapján rájön, hogy a papagájok nem szeretik a hangos zajokat vagy a rángatózó mozgásokat. Ha a papagájt csecsemőkorában megfelelően szocializálták - ideális esetben azt is megengedve, hogy töltsön a szüleivel is egy kis időt - akkor mindenekelőtt kíváncsi és barátságos lesz az emberekkel kapcsolatosan, és semmiképpen nem agresszív vagy csípős.